Hírek és Sajtómegjelenések

Hírek és Sajtómegjelenések

Wizz-kadétok Debrecenből, jövőre indul a képzés!

Negyven növendék, tizenöt hónapos időtartam. Debrecen lehet a kelet-közép-európai térség pilótaképző központja.

A Wizz Air szándéknyilatkozatot írt alá a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, a Debreceni Egyetemmel és a PHARMAFLIGHT Kft-vel arról, hogy ATO-minősítéssel rendelkező pilótaképző intézményt létesítenek azoknak a tehetségeknek, akik a repülés területén képzelik el jövőjüket – adja hírül a légitársaság közleménye.

A négy fél megállapodott annak előmozdításáról, hogy a pilótaképzési program elinduljon 2015-ben a PHARMAFLIGHT Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központban.

A légitársaság részt vesz a típusjogosítási minősítésben, a program tananyagának felügyeletében, a vizsgaeredmények ellenőrzésében és figyelemmel követi a program előrehaladását is. Megfelelő eredmények esetén, a tanfolyam befejezését követően a Wizz Air felkínálja a lehetőséget a fiatal kadétoknak, hogy a légitársaság valamely bázisán folytassák a képzést.

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az aláírás előtt tartott sajtótájékoztatón a távirati iroda jelentése szerint azt mondta, a pilótaképzésben és a repülésben is sok tudás halmozódott fel, ezért most egy pilótaképző központ létrehozása érdekében fognak össze, amely kelet-közép-európai központ lehet a jövőben. A megállapodással az a céljuk, hogy év végéig letegyék az alapjait az új képzésnek, amely 2015-ben indulhat negyven kadéttal tizenöt hónapos időtartammal. Jelezte: a képzést elvégzőket a Wizz Air foglalkoztatja majd.

Szijjártó Péter reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a képzésen részt vevők legalább fele magyar lehet. Hangsúlyozta, hogy a Malév megszűnése után úgy döntöttek, szoros együttműködést alakítanak ki a Wizz Airrel, hogy legalább részben pótolják az egykori nemzeti légitársaság kiesésével keletkezett versenyhátrányt, ez az együttműködés a megállapodással egy új „dimenzióba” lép.

Diederik Pen, a Wizz Air operációs igazgatója azt hangsúlyozta, a következő évben tíz új gépet vesznek át, ezért egyre több pilótára van szükségük és kiemelten fontos a megfelelő személyzet utánpótlásának biztosítása.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere az aláírás előtt azt mondta, ha a képzés jó lesz, akkor nem csak a magyar, hanem a közép-európai régió polgári repülésének is tudnak majd pilótákat képezni, Debrecen felkészült a kadétok fogadására. Hozzátette: nemcsak pilótákat, de technikusokat is képezni kell a légiiparnak. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora azt hangsúlyozta, az intézmény modernkori történetében mindig azok voltak a legsikeresebb programok, amelyeket a várossal, az iparral és a piaccal közösen hajtottak végre. Ez a megállapodás is jó példa arra, hogy olyan képzéseket kell indítani, amelyekben találkozik a kormányzat, a regionális gazdaság szereplőinek az érdeke.

Czirják György, a PHARMAFLIGHT ügyvezető igazgatója elmondása szerint központjukban Airbus A320 és Boeing 737-es szimulátor is működik, emellett üzemeltetnek egészségügyi centrumot is, ahol légialkalmassági és egyéb kötelező egészségügyi vizsgálatokat, minősítéseket lehet elvégezni, de hatásvizsgálatokat is.

Mint ahogy arról az iho/repülés tegnap beszámolt, a Wizz a jelenlegi hatvannégy gépes flottájához jövőre kezdődő leszállítással további hét A320-ast rendelt. Váradi József vezérigazgató egy londoni konferencián úgy nyilatkozott, megfelelő feltételek esetén a függő rendelések egy részét a hosszabb törzsű 321-esre konvertálja a társaság.

Forrás: iho.hu

Loading...
Loading...

Adatkezelési tájékoztató / GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az adatvédelmi tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

Részletes cookie (süti) lista

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU vagy EN értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető.