Hírek és Sajtómegjelenések

Hírek és Sajtómegjelenések

Bemutatjuk új gyakorlati főoktatónkat

Capt. Tóth György személyében ez év júliusától új gyakorlati főoktatója van Társaságunknak. Az egészen kiemelkedő és tekintélyes repülési múlttal rendelkező szakember – amellett, hogy több mint 28 ezer repült óra van a háta mögött – leendő pilóták százait avatta már be a légiközlekedés rejtelmeibe. Talán elég, ha csak annyit mondunk, csaknem ötezer órát oktatott, vizsgáztatott az Airbus A320 típusú szimulátorán.

Elmondása szerint a gondolat, hogy pilóta lesz, már ötéves korában megfogalmazódott. Aztán további öt év után egy hármashatárhegyi látogatás csak megerősítette a korai elképzelést, így már egyenes is lett az út az ábrándozásból a valósághoz, amikor tizennégy évesen elkezdhette a repülést.

Nebehaj Balázs (bal), elméleti főoktató és Capt. Tóth György (jobb), gyakorlati főoktató

Mint sokan mások, akik sokáig kitartottak ebben hivatásban, ő is vitorlázógépen kezdte a szakmával való ismerkedést, amely aztán a Nyíregyházi Főiskola polgári pilótaképzésen teljesedett ki. Olyannyira megszerette a főiskolát, hogy a diploma átvétele után ott is maradt repülőgépvezető oktatóként.

Aztán az első adódó alkalommal (néhány fiaskós jelentkezés után) átigazolt a Malévhoz, ahol csaknem három évtizedet „húzott le”. Közben néhány évre külföldre, egészen pontosan Taiwanra ment dolgozni, a másik nagy álom, a Jumbo, a Boeing 747-es kedvéért. Amikor hat év után visszatért a Malévhoz, lényeges szerepet játszott a Malév Express nevű légitársaság létrehozásában. Ez a kis önálló egység a Malév leányvállalatként működött. A Wizz Air megalakulásakor a flight operation felállítása nagyon-nagyon komoly erőfeszítésekkel jött létre, melyben ő oroszlánrészt vállalt. Több mint tíz év pilóta-menedzseri és aktív kapitányi tevékenység után ment nyugdíjba. Persze azóta is dolgozik, és senior oktatóként és vizsgáztatóként részt vesz a pilóták képzésében.

Capt. Tóth György

Látszik rajta, hogy mai napig szereti és élvezi a munkáját, az oktatást és a vizsgáztatást. Szerinte mindennek az alapja, hogy az oktató és a növendék vagy vizsgázó is igyekezzen a legjobb teljesítményt nyújtani. Arra a kérdésre, hogy a jövő pilótái szigorú tanárt kapnak-e a személyében, azt mondja, minden helyzetben igyekszik a nyugodt légkört megteremteni, és ezzel megadni a másik oldalnak a legjobb teljesítményhez való körülményeket, de ezzel együtt az elvárásoknak meg kell felelni. Azok alól nincs kivétel vagy elnézés!

Nagyon lényeges később is, majd a kereskedelmi repülés során, hogy a pilóta legyen képes menedzselni saját magát, minimalizálnia kell a magánélet befolyását a munkájára, képes legyen a személyzeti együttműködésre a legvadabb klímaváltozási körülmények között is. Mentálisan stabilnak kell lennie és jól motiváltnak ehhez a hivatáshoz.

Capt. Tóth György kollégánknak ezúton is sok sikert kívánunk!

Loading...
Loading...

Adatkezelési tájékoztató / GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az adatvédelmi tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

Részletes cookie (süti) lista

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU vagy EN értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető.