Hírek és Sajtómegjelenések

Hírek és Sajtómegjelenések

Tudományos módszerekkel segítik a debreceni tömegközlekedés sofőrjeit

Debrecen – Megállapodást között a PHARMAFLIGHT Zrt. és a DKV: a légiközlekedés számára kidolgozott módszereket alakítanak át a járművezetők számára.

A „Közlekedési Kultúra Napja” országos eseménysorozat keretein belül május 11-én, a kutatás-fejlesztés valamint az élettani vizsgálatok széles területeit érintő együttműködési megállapodást írtak alá a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. és a PHARMAFLIGHT Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központ Zrt. vezetői.

A PHARMAFLIGHT kiemelt hangsúlyt fektet a hazai és nemzetközi egészségügyi és kutatási tudományos életben való részvételre, így a debreceni székhellyel rendelkező központjuk a kutatásfejlesztés egyik hiányterületén kezdte meg működését, többek között a légiszemélyzet orvosi, élettani és mentális egészségének vizsgálatával kapcsolatban. Világszínvonalú egészségügyi berendezései és műszerei hozzájárulnak ahhoz, hogy a közlekedés valamennyi ágazatában hatékonyabban lehessen megállapítani a dolgozók teljesítő, döntéshozatali képességeit, és szükség esetén megfelelő egészségügyi és szakmai rekreációs támogatást kaphassanak.

A PHARMAFLIGHT az ICAO-val, a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezettel együttműködve az elmúlt években a légi balesetek és események csökkentése és megelőzése érdekében kifejlesztette a PHAPA (PHARMAFLIGHT Aviation Physiological Analysis) eszközt és módszertant a különösen nagy stresszel járó feladatokat ellátó légi személyzet számára. A cél a pilóták és légi irányítók teljesítő képességének mérése, elemzése által a teljesítő képességük optimalizálása.

A légiközlekedésben dolgozók számára kifejlesztett eszköznek és módszernek a közúti járművezetők számára adaptált változatát kívánja a társaság a DKV Zrt. munkatársaival közösen tovább fejleszteni, különös tekintettel a COVID 19 járvány során kialakult, a gépjárművezetést esetlegesen befolyásoló élettani hatások vizsgálatára, elemzésére.

– Az ő esetükben különösen fontos, hogy a fizikális és mentális szempontból is egészségesek legyenek. A teljesítményüket optimális szinten tudjuk közösen ezzel a kutatással tartani – mondta el Földi Enikő, a PHARMAFLIGHT vezérigazgatója.

A DKV Zrt. és a PHARMAFLIGHT Zrt. vezetése is egyetértett abban, hogy a nagy stresszterheléssel járó tevékenységeknél, mint a gépjárművezetés, elengedhetetlen, hogy a megfelelően felkészített, jól motivált, egészséges munkavállalók elegendő létszámban és az összetett feladatoknak megfelelő munkakörökben álljanak rendelkezésre.

– Kialakulhat a szárazföldi közlekedésre is egy olyan sztenderd, ami nemcsak Debrecenben, hanem akár országos szinten is alkalmazható lesz – hangsúlyozta Nagy Attila, A DKV vezérigazgatója.

A kiképzett szakember optimális teljesítményének, munkaképességének hosszú távú fenntartása és az ehhez szükséges életminőségének biztosítása kiemelkedően fontos a DKV számára. Együttműködési megállapodásuk aláírásával közös céljuk, hogy a DKV Zrt. munkavállalói kiegyensúlyozottan, folyamatosan javuló teljesítményt nyújtsanak munkájuk során, a PHARMAFLIGHT szakemberi által végzett élettani és pszichés jellemzők mérésével, minősítésével.

Az élettani sajátosságok diagnosztizálása egy erre a célra kifejlesztett több szenzoros mérő eszközzel történik, mérésenként maximum 6-10 perc időtartamban.

A mérési eredményeket a berendezés értékeli, és a mért személy rendelkezésére bocsátja. Kirívó paraméterek esetén a mért eredményeket az orvosi stáb külön is elemzi és megteszi a javaslatait a képességek helyreállítása érdekében.

Az aláíráson Barcsa Lajos alpolgármester hangsúlyozta, nagyon örül ennek a megállapodásnak.

– Ezzel az együttműködéssel új szintre lehet emelni azt az odafigyelést, amit a DKV-nál dolgozók, munkavállalók irányába teszünk és így az utazóközönség irányába is – hangsúlyozta Barcsa Lajos.

A mérési eredmények tükrében, szükség szerint a munkavállaló egyénre lebontott fejlesztési tervet kap, amellyel a vizsgált DKV dolgozók alkalmazkodási képessége, aktuális állapota, kardiovaszkuláris rizikója válik mérhetővé, elemezhetővé. Az adatok elemzésével a dolgozók terhelhetőségére, teljesítményére, aktuális állapotra vonatkozó tanácsadás jön létre, úgy, hogy az akár a napi szintű munkatervezésben, illetve feladatukra történő kiválasztásban, munkabeosztásban s használhatóvá válik mind a vizsgált személy, mind a DKV Zrt. számára.

Forrás: www.dehir.hu

Loading...
Loading...

Adatkezelési tájékoztató / GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az adatvédelmi tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

Részletes cookie (süti) lista

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU vagy EN értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető.